Legend - Hand of God

A Legend – Hand of God egy szinte minden téren középszerű hack & slash RPG: semmit nem csinál fájóan rosszul, de kimondottan jól sem. Viszont jópofa az egérkurzorként szolgáló elf lány.

PC Guru galéria

A Legend – Hand of God (vagy ahogy nálunk megjelent: Legenda – Isten keze) egy akció-RPG, leginkább a Titan Quest nyomdokain. Főbb jellemzőit pontokba szedtem ezúttal:

- Nincs karaktergenerálás. Egy fix főhősünk van, semmit nem változtathatunk rajta.

- Cserébe meglehetősen sok szöveget kapott, amit szinkronizáltak is: párbeszédekkor a kiválasztott sorokat szóban elismétli. Bár érdekes módon nem a teljes szöveget, mert van, hogy egy fél mondat lemarad, csak egy „…” jelöli, így ha valaki nem tud angolul, akkor cseszheti az egyébként magyar feliratokat.

- Két kasztot választhatunk rögtön az elején öt lehetőség közül: harcos, zsivány, varázsló, pap, íjász. A magyar nevek lehet nem pont így hangzanak, de a lényeg látható, minden kaszt azt nyújtja, amire számítunk.

- A választott kasztokhoz képességfa társul, minden fán kb 8-10 különböző képességgel. A mélyebben lévő skillekhez a fán elosztott pontok kellenek, illetve az előtte lévő képességet is meg kell nyitni legalább egy pont erejéig. Meglehetősen egyszerű, lineáris felépítésűek ezek, nincsenek elágazások vagy több előkövetelménnyel rendelkező képességek.

- Szintlépéskor kapunk egy-egy pontot a két választott fára, amiket nem lehet a másikra adni (tehát nem olyan rugalmas, mint a Titan Quest rendszere), emellett 3 pontot oszthatunk el a tulajdonságaink között (ki nem találjátok, mik ezek! Erő, ügyesség, egészség, intelligencia!)

- A városokban pénzért újra el lehet osztani a képességfán a pontjainkat.

- Az utazás teleportkövek között zajlik, illetve időnként szerzünk portálkövet, amivel bárhonnan elteleportálhatunk bármelyik kőhöz, majd bármikor vissza a kiindulási pontra. Halálkor a legutolsó aktivált kőnél kelünk fel.

- Az inventory elég hülyén van megoldva: két zsákunk van, ami között lehet váltani. Mindkettőbe pakolhatunk, így nem értem, miért nem lehetett inkább egy, nagyobb hellyel megoldani. Azt hittem, később esetleg lesz újabb zsákunk, de nem, végig ennyi maradt. Hülyén néz ki, na.

- A gyógyitalok elosztása viszont okosan lett megoldva: alapból az első tíz életerő/manna ital nem foglal helyet, minden ezen felüli azonban már a zsákban marad. Elfogyasztásukkor egyébként pár másodperc alatt töltenek fel, és ha jól vettem észre, az életerő/manna fix százalékát (vagyis nincs fokozatuk, minor-normal-superior stb.)

- Visszakanyarodva az inventoryhoz: a tárgyak kezelése, felrakása nekem nehézkesnek tűnt. A jól megszokott jobbklikk itt nem rakja fel az adott tárgyat, hanem kapásból eldobja. Ehelyett az inventory mellett 3D-ben ábrázolt hősünkre kell ráhúzni az adott tárgyat, ekkor rögtön látszódni is fog. Érdekesség, hogy a fegyvert nem lehet kivenni a kezéből, csak lecserélni, tehát egy pillanatra sem lehet fegyver nélkül.

- A világ felépítése folyamatos, nincsenek töltőképernyők – kivéve a labirintusokat. Ez utóbbiak egyébként véletlengeneráltak, szemben a felszín fix felépítésével.

- A szörnykaszabolás a megszokott: nyomva tartod a bal klikket, amíg meg nem hal. Az egér három gombjára a megszerzett különleges képességeket lehet berakni, ezek között pedig számmal lehet váltani. Tehát például be lehet állítani, hogy a 4-es gomb lenyomására a középső gombra a tűzgolyót rakja, a 2-es gomb lenyomására pedig jobb klikkre a gyógyítást.

- A szörnyek változatossága átlagosnak mondható, egyediségük azonban gyakorlatilag nincs. Minden egyes szereplő fantasy-kben ezerszer látott lény: goblin, ork, pók, farkas, kígyó-ember…

- Jópofa ötlet viszont az egérkurzor, ami (aki) valójában egy mini világító szárnyas elf lányka, akivel időnként szórakoztató párbeszédbe elegyedünk, így nem érezzük annyira egyedül magunkat a vadonban. Feliratot azonban egyáltalán nem kapott, így az angolul nem tudók megint hoppon maradtak.

- A grafika összességében tetszetős. A karaktermodellek ugyan közelről nézve kissé baltával faragottak, messziről azonban nincs nagy gond. A tájak szépen kidolgozottak, ami viszont az abszolút gyönyör, az a sötét, például föld alatti részek látványa. Ekkor ugyanis a kis világító egérkurzor-lányka valós időben hoz létre árnyékokat, ami valami eszméletlenül gyönyörűen néz ki (én legalábbis imádom a dinamikus árnyékok látványát, már a Neverwinter Nights óta :) ).

- Állítólag három nehézségi szint van, bár nehezen hiszem el, hogy lenne kedvem újra végigjátszani – annak ellenére, hogy egy brutálisan jó kardot dobott a főellenség. :)

- Jelentős „feature”-nek szánták a filmszerű harcrendszert, ami annyit tesz, hogy a nagyobb monstrumoknak nem ugyanúgy ütögetjük a lábszárát, mint a kis szörnyeknek, hanem dinamikusan, felugorgatva csapjuk őket arcon. Emellett időnként jó kis kivégzéseket is megenged magának hősünk, például a földön fekvő zombik fejét levágja, majd félredobja. Ez a rendszer visszafelé is működik, egy-egy nagyobb csapástól hősünk elszáll, mint annak a rendje, és kell pár másodperc, mire újra talpra áll.

- A harc egyébként elég lassú, túlságosan sok életük van a lényeknek. Kétkezes fegyvert használtam, erőteljesen a sebzésre gyúrva, mégis általában 3-4 lassú suhintás kellett egy lénynek.

- Másik játékmenetbeli gyengeség, hogy túlságosan kevés típusú tárgy van, ráadásul elég ritkán cserélődnek. A karakterre is összesen 3 rész páncél tehető: sisak, vért, kesztyű/gyűrű (kizárják egymást), plusz amulett és fegyver+pajzs. Mivel a kurzorlány hangosan jelzi, ha a meglévőnél vélhetően jobb cucc esett, ezért legtöbbször ezek vizsgálatával se kell sokat vesződni, csak felszedni, majd eladni. Egyedi tárgyak vannak, szettek viszont nincsenek (legalábbis én egyet sem találtam).

- Történet? Nos, van neki. Az előzményeket viszonylag jól kidolgozták, magában a játékban azonban még egy akció-RPG-hez képest is kevés, gyenge sztori van. Röviden: össze kell szedni három tárgyat, majd leölni a főgonoszt. A mellékküldetések se jobbak, de legalább nincs zavaróan sok belőlük.

- Zene, hangok korrektek, igazából semmire nem emlékszem már most belőlük, leszámítva az kurzorlány sipákoló hangját.

Ez utóbbi mondat nagyjából az egész játékra igaz: a Legend egy teljesen átlagos iparosmunka. Nem rontottak el semmi igazán fontos dolgot benne, de ugyanakkor semmi jelentős újítást, érdekes megoldást sem hoztak (leszámítva a kurzorlányt). Rövid időn belül el fogom felejteni, de azért azt a pár napot nem sajnálom, amit rászántam. Évek múlva meg kb. ennyiről lesz szó:

„Legend? Jaa, az a hack & slash a beszélő-világító kurzorlánnyal?”