Könyv: E. A. Poe válogatás és Kalevala (rövidített)

Kis kitérő következik a játékvilágból: könyvek. Abból is két Európa Diákkönyvtárból származó darab: E. A. Poe válogatás és Kalevala rövidített változat.

Még a bevezetőben szó volt róla, hogy talán könyvekről is fogok írni, ha épp ahhoz van kedvem. Most egy ilyen napra virradt. Hozzáteszem, könyvek "elemzésében" nem vagyok gyakorlott, mások kritikáját is ritkán olvasom, ezért inkább csak személyes beszámoló lesz mindkettő. Dehát végülis ez mégiscsak egy személyes blog, nem? :)

Edgar Allan Poe válogatás

Érdekes, hogy idáig mennyire tiszteltem Lovecraft munkásságát, és most, hogy az ő elődjétől, fő ihletőjétől is olvastam pár novellát, ez a tisztelet kicsit csorbult... Mégpedig azért, mert ha nem tudnám, ki melyik novellát írta, jó eséllyel nem tudnám megkülönböztetni a kettőjük stílusát - és hát ugye Poe volt először. Jó, persze, Lovecraft megalkotta a maga "kis" univerzumát, annak minden borzalmával, amiért mindenképpen jár az elismerés, de akkoris... Az a kis csorba azért megmarad.

Poe mindenesetre kicsit racionálisabbnak tűnik, több novella is már-már detektívregénybe illő logikai feladványokra épült. A természetfeletti témájú novellái általában kevésbé "szörnyeteg-alapúak", inkább megfoghatatlan misztikumot ábrázolnak, az őrületnek pedig kevesebb szerep jut.

Az írásstílusuk azonban kifejezetten hasonló: archaikus, jelzőkkel zsúfolt, kézzel foghatóan régimódi. És pont emiatt fakul meg kissé Lovecraft tiszteletének aurája: számomra kissé elvesztette egyediségét.


Kalevala (rövidített) 

Nem titkolom az északi rokonaink iránt érzett szimpátiámat. Számomra úgy tűnik, ők pont olyanok, akiktől rengeteget tanulhatnánk: életvidám, optimista természetük és mérhetetlen zeneszeretetük mindenképpen sokat segítene a tipikus magyar pesszimista mentalitáson. Hogy miért írtam ezt le? Mert pont emiatt a szimpátia miatt akartam egyszer mindenképp sort keríteni arra, hogy megismerjem nagy nemzeti éneküket, a Kalevalát.

Még mikor kötelező olvasmány volt az Odüsszeia, lepődtem meg, mennyire jól szórakoztam olvasáskor a rendkívül nehézkes írásstílus ellenére is. Valami hasonlót reméltem a Kalevalától is, azonban ez nem teljesen jött össze: bár az írásstílus hasonló (ugyebár eposzról van szó, annak kellékeivel), maga a történetvezetés sokkalta elvontabb, sokkal irreálisabb, mint a görög eposzban. Rengeteg természetfeletti, zárt ésszel meg nem magyarázható és nehezen felfogható történeti csavar nehezítette az olvasást, ami egyrészről kifejezetten érdekes, másrészről viszont nehezen emészthetővé tette a feldolgozást. Éppen emiatt az egyik leghosszabb ideig olvasott könyvemmé nőtt az Európa Diákkönyvtárban megjelent rövidített változat, ami azonban mindenképp megérte a "szenvedést": ismét meggyőződhettem róla, mennyire... "énekesek" a finnek, mennyire a vérükben van a zene szeretete, hiszen a történetben is rendkívül fontos szerepe van a zenének, mint mágiának. A főszereplő, az öregemberként világra jött Vejnemöjnen maga is afféle bárd, tehát már csak ezért is sokszor játszik hangszeren, amivel akár hajókat is vigasztal.

A finnek iránt érdeklődőknek (nincs is jobb az északi metálnál) érdemes lehet egy próbát tenni vele.