Könyv, film: Kamera által homályosan


Philip K. Dick Kamera által homályosan című könyve egyike a legemlékezetesebb olvasási élményeimnek. Most vége megnéztem a belőle készült filmet. Rövid élménybeszámoló következik mindkettőről.




Philip K. Dicket a legnagyobb sci-fi írók között tartják számon. Nem olvastam még eleget ahhoz, hogy ezt meg tudjam erősíteni, viszont a Kamera által homályosan mindenképp az egyik legnagyobb olvasott élmény számomra.

”Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert -, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz.”

Már a tartalomból is látszik, hogy nem egy szokványos, nem egy reális történetről van szó. Olvasás közben durván szippantja be az író az „áldozatot” a drogosok kicsavart, abnormális gondolataiba. Egyszerűen ahogy fogynak az oldalak, úgy veszítjük el a kapcsolatot az ésszerű külvilággal. A más könyvekben megszokott normális, földhözragadt gondolkodást a drogos képzelgések, paranoiás reakciók váltják fel.

Nehéz elmagyarázni, miről van szó, mivel én még nem találkoztam ilyennel máshol. Dick írása magabiztosan rombolja le a máshol megszokott, kiszámítható biztonságérzetet, észrevétlenül ránt át minket valami irreális valóságba... Pont ezért olyan emlékezetes, és pont emiatt olyan... „kellemetlen”, annyira reális, hogy én már szabályszerűen elborzadtam olvasás közben. Zseniális olvasmány.



És most a filmről: az egyedi technikával (élő színészekkel felvett jeleneteket „rajzfilmesítettek” ) készült 2007-es mű meglepően közel maradt a könyvhöz. Egy csomó olyan jelenetet is egy az egyben leforgattak, amit nem gondoltam volna, hogy filmen vissza lehet adni. De vissza lehetett, méghozzá nagyonis jól. Emellett a történetet is végig tiszteletben tartották, kezdetektől a végéig – ennél könyvhűbb feldolgozás nem tudom, került-e valaha vászonra, ráadásul egy ilyen könyvből.

A színészek mindegyike meglepően jól játszott. Legtöbbjük érezhetően kicsit túljátszotta a szerepet, ezzel nyilván szándékosan tovább növelve a drogos illúziót, a „nemnormálisság” érzetét. Azért itt éreztem a legjelentősebb hibát: kicsit könnyedre sikerült venni egyes jeleneteket. Nem tudom, minek köszönhető, de nem mindig sikerült maradéktalanul visszaadni azt a feszült légkört, ami a könyvet jellemezte – számomra legalábbis.

Ennek ellenére aki a könyvet olvasta, mindenképpen kerítsen sort a filmre is, alapjában véve egy nagyon jól sikerült adaptációról van szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése