A Lost Planet egy egyszerű, nagyon szép kinézetű TPS-akciójáték, nem kevesebb - de sajnos nem is több.
Rögtön az írás elején érdemes megemlékezni a látványról: a játék nagyon szép (lásd link - saját kép most nincsen, mert kontrollerrel játszottam, nem billentyűzettel). Ez volt az egyik első játék, ami az Xbox 360 képességeit volt hivatott bemutatni, PC-n pedig a DirectX 10-nek próbált reklámot csapni, több-kevesebb sikerrel. A gyönyörű látványhoz megfelelő gépigény is társul, így akinek nincs csúcskategóriás gépe, de szeretné élvezni a programot, az kénytelen lesz alaposan levenni a grafikát.
A japán kliséktől hemzsegő történetre és szereplőkre kár lenne sok szót vesztegetni: egy fagyos bolygón ébred amnéziás hősünk, majd "hókalózok" közé keveredve küzd a gonosz nagyvállalat még gonoszabb főnöke ellen, aki mellesleg természetesen személyes okokból is ellensége. Persze lesz csini csajszi, meg laza kiscsávó, szóval minden, amit egy ilyen, tipikusan japán stílusú játéktól elvár az ember. Mindezt a küldetések elején, közepén, és/vagy végén leadott bejátszásokból ismerjük meg, amik meglehetősen hosszúak (gyakran megvannak 5 perc is). Az a baj a történettel, hogy teli van unalmas, klisés húzásokkal, logikátlan lépésekkel, amitől legtöbbször a fejemet fogtam. Megmentené, ha nem venné komolyan magát (mint a kicsit hátrébb részletezett X-Blades), de sajnos itt nem erről van szó: érezni, hogy ők ezt komolyan gondolták, csak éppen nem sikerült túl jól.
Maga a játék egy hagyományos TPS: mész, lősz, eljutsz A pontból B pontba, örülsz. Sajnos nem bonyolítják túl a dolgot, nincsenek az átlagtól kicsit is eltérő, érdekesebb részek, neadjisten fejtörők, vagy egyéb dolgok, amik színesítenék az akciódús játékmenetet.
Pontosabban egy ilyen van: a robotok. Hősünk robotpilóta, így mindenféle lépegetőt tud kezelni. Ezek irányítása ugyanúgy működik, mint a főszereplőé, csak kicsit lassabbak - viszont strapabíróbbak. Bár... A játékban egy különleges ruhát viselünk, ami az ellenfelek és a pályaelemek elpusztítása után hátramaradt hőenergiát fogja fel, és azt tölti át életerővé. Emiatt meghalni nem könnyű: ha nem kapunk be rögtön egymás után egy csomó, kemény találatot, akkor az életünk villámgyorsan feltöltődik, hőenergia pedig meglehetősen sok lesz. Ezért én gyakrabban haltam amiatt, hogy nem tudtam időben katapultálni egy felrobbanni készülő robotból, mint tényleges harci helyzetben.
Hősünknek amúgy egyszerre két fegyvere plusz egy gránátfajtája lehet. A mozgáshoz a sima ugráson túl lehetősége van egy csáklyát kilőni, amivel fel tudja húzni magát, vagy annak segítségével ereszkedhet le. Robotoknál ez természetesen nem áll rendelkezésre, ők viszont tudnak rövid ideig lebegni, vagy magasabbra ugrani.
Ellenfeleink alapvetően két részre oszthatóak: emberek és az ő gépeik, valamint a bolygó őslakosai, a bogarak (akridok). Míg az előbbi ellenfelek számomra nem voltak túl érdekesek, a robotharcokat én kifejezetten nevetségesnek tartottam (persze ez erősen ízlés kérdése), addig az utóbbiak általában sokkal hangulatosabbnak, változatosabbnak hatottak. Az egyszerűbb, rajokban támadó ellenfelek mellett előfordulnak különösebb lények, amiknek csak egy-egy pontja sebezhető (például egy skorpió farka), így azt érdemes lőni. Minden pálya végén van egy főellenség, ezek a harcok jelentették a játék csúcspontjait: legtöbbször valami különleges taktikát igényeltek, ami általában azért nem volt túl bonyolult, csupán meg kellett találni a sebezhető pontjukat, és ott kellett lőni őket. Ez megintcsak a bogaraknál volt igazán jó, az óriáspókkal vívott csatánál például külön élvezet volt ellőni a lábait, hogy az utána összecsukló dög hátába beleereszthessek pár rakétát.
Mindent összevetve a Lost Planet egy színtiszta akciójáték, gyér történettel és szereplőkkel. A játékmenet sajnos nagyon monoton, csupán el kell jutni a viszonylag lineáris pályák végére, ahol viszont egy általában jópofa, hangulatos boss-harc vár minket. Ha szeretitek a tipikus japán elemeket, a robotokat és/vagy a bogarak irtását, egy vegytiszta akciójátékban, akkor érdemes lehet kipróbálni, de azért maradandó élményre inkább ne számítsatok. Legfeljebb kellemesen csalódtok.
A Colonies-kiadásról: A játék dobozán három ráadás egyszemélyes pályát írnak, ami azonban nem igaz. Valójában három új játékmód nyílik meg, miután végigvittünk egy-egy pályát, így a történet végét jelentő 11. küldetés után már ne számítsatok másra! Persze az új multis modellek és pályák valóban benne vannak - legalábbis gondolom, ugyanis bár szerettem volna a multit is kipróbálni, de miután kb 5 percet vártam a játék menüjében arra, hogy meglegyen a szükséges létszám, ami az induláshoz kell, és még akkor is csak 6/16-nál jártunk, inkább kiléptem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése