Teljes mértékben végigjátszottam a Dragon Age első részét, pontosabban az Ultimate kiadást. Minden DLC-t, kieget, előtörténetet, és persze az alapjátékot is többször. Hosszú gyűjtemény jön, ha már egyébként elég régen írtam ide.
Dragon Age: Origins (X360, második végigjátszás)
Egyszer régen már írtam róla, akkor PC-n. Mindenesetre most csak a konzol kontra PC-s változatról, a különbségekről pár gondolat erejéig hadd ejtsek szót, Nemes Olvasóim.
Az első, és legszembetűnőbb különbség a grafika. A konzolos változat csúnyább. Sokkal. Az egy dolog, hogy csak 720p-ben fut, attól még lehetne szép. Viszont teli van olyan mosott textúrákkal, mintha minimumon játszottam volna. De legalábbis AF nélkül, a távolabbi textúrák csúnyán egybeolvadnak. Közelről még nem vészes a dolog, párbeszédeknél például nincs gond, de mondjuk Denerim főtere, és az ehhez hasonló nagy, nyílt terek, ahol mondjuk köves mintázat lenne, na azok nagyon csúnyák.
A kameranézet mindvégig közeli marad, nem lehet kizoomolni, BG-s madártávlatba. Ez - amellett, hogy még láthatóbbá teszi a grafikai hiányosságokat - egyrészt jó dolog, mert így sokkal jobban bele lehet élni magunkat a világba (én PC-n is nagyon sokszor használtam ezt), másrészt viszont nagyobb csaták esetében, pláne szűk helyeken kissé átláthatatlanná válik.
A játékélmény viszont... furcsa, de szerintem konzolon jobb. Roppant egyszerű oka van: már normál fokozaton sincsen baráti tűz, azaz lehet szórni a tűzlabdákat nyugodtan, nagyüzemben irtani a tömegeket. Ettől a játékélmény sokkal pergősebb, a játékra oly jellemző milliónyi unalmas, semmitmondó töltelékharc a nagy tömegekben támadó ellenfelek ellen sokkal gyorsabban, lendületesebben zajlik, mint PC-n, ahol az ember rá volt kényszerülve a folyamatos helyezkedésre, megállításra. De ettől függetlenül mégse volt PC-n sem nehéz a játék, inkább néha kicsit frusztrálóan szöszölős, ezzel szemben konzolon könnyed dara van, csak főbb ellenségeknél kell jobban figyelni. Szóval egyrészről úgy tűnhet, hogy ettől primitívebb lett a játék, de más szempontból nézve meg - szerintem - az egyik idegesítő hibája lett ezzel kevésbé idegesítő. Az irányítás is alkalmazkodik ehhez a "felhasználóbarátabb" élményhez: kontrollert kézben tartva, kényelmesen hátradőlve darálni az ellenfeleket másabb (szerintem egyértelműen jobb) érzés, mint billentyűzet+egér kombót használni. Az irányítás egyébként teljesen kézre áll, kényelmes, gyors, bár természetesen más elven működik, mint az egérre optimalizált PC-s változat: az alsó számsor helyett körmenüből lehet választani varázslatokat/képességeket/tárgyakat, illetve 6 helynyi gyorssávot is kapunk. Az ellenfelek közül meg automatikusan kijelöli a legközelebbit, de persze egy mozdulattal lehet másikat keresni. A társak tökéletes testreszabhatósága meg itt is ugyanolyan profin működik, mint PC-n, csak itt talán még nagyobb a jelentősége, mivel egyszerre egy karaktert tudunk irányítani.
Szóval, bár eredetileg PC-re készült a játék, a végére sikerült úgy "megdesignolni", hogy a végeredmény egy fokkal tán élvezetesebb lett konzolon.
Dragon Age: Origins (harmadik végigjátszás)
Ha jól számolom, harmadjára játszottam végig, konzolon másodjára. Jellemző a monumentális tartalomra, hogy casual (értsd: ész nélküli, taktikától mentes dara) fokozaton, a legtöbb bejátszást és párbeszédet átugorva, minimális mellékküldetésekkel és kevés társas beszélgetéssel is valami cirka 20 óra körül volt, mire végeztem. Emellett megcsináltam külön az összes eredetküldetést, némelyik kifejezetten szórakoztató (dalish elf, törpe nemes), mások kifejezetten irritálóak (törpe közember), de mindegyiknél érdekes volt látni, ahogy az alapjátékban megismert, esetleg kevésbé fontos karakterekkel találkoztunk. Most gyökeresen más megközelítést alkalmaztam, mint korábban: agresszív, gyilkolós, "gonosz" voltam legtöbbször, és meglepően jól támogatta is a játék ezen irányú hajlamaimat is.
Pro:
+ kifejezetten sok elágazás, másként viselkedő karakterek, megoldható feladatok (Bioware-hez képest meg aztán pláne)
+ ehhez kapcsolódóan néhol kifejezetten szövevényes sztorialakulás (a Landsmeet végkifejletei például még egy Alpha Protocolhoz mérten is megállnák helyüket)
+ sok-sok felfedeznivaló, tennivaló
+ némelyik társ kifejezetten jól sikerült (Morrigan), mások meg hihetően utálnivalóak (Alistair). Szóval közel sem mindenki szimpatikus, de megint sikerült alaposan kidolgozott jellemet adni mindenkinek.
+ társak véletlen beszélgetései
+ gördülékeny, könnyed játékmenet
+ jól eltalált szinthezigazodás
+ szerethető látvány (összhatásra)
+ maximálisan részletesen testre szabható viselkedés a társainknak
+ a karakterünk nem beszél (akárki akármit mond, én az ilyet (RPG-ben) sokkal jobban szeretem, sokkal nagyobb teret ad a saját fantáziámnak)
+ alapvetően klasszikus, sokrétű, összetett játékélmény
Kontra:
- jellegtelen ellenségek
- lélektelen pályatervezés
- kevés karakterfejlesztési lehetőség
- gagyi "erőszak", véresség
- kevés titok, rejtett felfedeznivaló
- túlzásba vitték a barna színt
- túl sok töltelékharc, bár könnyebb fokozatra váltva ez kevésbé zavaró
- konzolon nagyon randa, főleg a nyílt helyeken
- kevés társ, és ráadásul kicsit nehezebb fokozaton kevés variálási lehetőség (kell gyógyító, akiből NPC-ben csak egy van, kell tank, akiből talán kettő van, kéne tolvaj, akiből megint csak kettő van, és akkor már csak egy hely maradt. Kevés a négy hely, kivéve, ha könnyebb fokozaton játszunk, ahol igazából lényegtelen az összeállítás.)
Alapvetően klasszikus, sokrétű, összetett játékélmény, aminek legfőbb hibája a lélektelen pályatervezés, és a túl sok töltelékharc. Ennek ellenére azért simán szerethető, sok-sok órát bele lehet ölni.
Dragon Age: Origins - Return to Ostagar
Na ilyen egy tipikus lehúzós, gagyi DLC: cirka egy óra játék, csont lineáris, nulla történettel, nulla szerepjáték-érzéssel, de azért 400 pontot kérnének érte önmagában (cirka 1000 forintot).
A sztori szerint visszamegyünk Ostagarba (na ez a meglepő, a cím után, mi? :) ), aztán összeszedjük a király cuccait, meg valami levelet. Aztán leöljük az őt megölő ogrét, mégegyszer, merthogy feltámasztják. És ennyi. Pár darkspawn, a korábban már látott helyszín kicsit átdolgozva, és kész.
Önmagában, az alapjáték részeként (meg az Ultimate kiadás részeként) nem lenne kiemelkedően rossz, egy sima küldetés. De hogy ezért eredetileg volt pofájuk ezer forintot elkérni...
Dragon Age: Origins - Leliana's Song
Na kérem, valahogy így kéne kinéznie egy DLC-nek: a játék fő sztorijához nem kapcsolódó történet, új karakterekkel, korrekt játékidővel (nekem cirka két óra volt), viszonylag változatos játékmenettel, normális mennyiségű töltelékharccal, és egy kevés érdekes újítással (a Mass Effectes párbeszédrendszer, ami ide illik, tekintve, hogy nem a szótlan Grey Wardent játsszuk, hanem Lelianát). Leliana előtörténetét ismerjük meg, az összezördülését Marjoleine-nel, még a korábbi, bárd korszakából. Kevés, de véleményem szerint valamivel nehezebb harc van, amennyi pont elég is. Ha DLC, akkor én ezt valahogy így képzelném el, a játéktól elkülönült, önálló "minisztori", pár kis módosítással.
Dragon Age: Golems of Amgarrak
Ehh... szóval volt az a borzalmasan gáz rész az alapjátékban, ahol a törpéknél próbáltak valami rém ócska horror-sztorit illeszteni a monoton hentelés végére. A játék leggyengébb része volt az ott szerintem, erre most egy ahhoz igen nagyon hasonló, fárasztó "horror"-szerű DLC-t is kiadtak még. Törpék kutatnak, hatalom, korrupció, és egy véres-gusztustalan főellenség. Gááááááz. Mentségére legyen mondva, hogy a játékmenet legalább valamivel érdekesebb, mint a fentebb említett részben volt, még egy minimális logikai elemet is beleraktak, a fejleszthető gólem meg egész érdekes. Ettől függetlenül külön pénzt ez sem ért volna, de Ultimate kiadásban egyszer talán végig lehet szaladni rajta. És legalább a helyszín nem újrahasznosított, ez is valami. (Utólagos szerkesztés: de, újrahasznosított, csak az Awakeningből.)
Dragon Age: Darkspawn Chronicles
Egy jópofa "mi lett volna, ha?" ötlet, főszerepben az éjfattyakkal. Idő és helyszín az Origins végjátéka, ezúttal egy Darkspawnt irányítva kell randalíroznunk, és ledarálni az ellenünk érkező főbb szereplőket, az alapjátékból ismert "jófiúkat és jólányokat". Dinamikus csapatkezelés, fogyó/cserélhető "társak", szóval egy jópofa alapötletre épül. Ettől függetlenül az egész modul egy vég nélküli hentelés, bunyó, bunyó, nulla szöveg, mészárlás, szóval még a rövidke játékidő is hajlamos unalomba fulladni. Mégis, az alapötlet elviszi a hátán, és külön öröm a befejezéskor vérbe fagyva látni korábbi barátainkat.
Dragon Age: Witch Hunt
Morrigan volt a játék valószínűleg legjobb karaktere, és a sztorija se zárult le teljesen. Ez a modul az ő szálát hivatott tovább vinni, de nagy csalódással kellett tudomásul vennem, hogy a befejezés legalább annyira semmitmondó, mint az előző volt, sőt talán még annál is inkább. Nem tudom, mennyire számított a korábbi kapcsolatom vele, de semmit, abszolút semmit nem sikerült megtudnom, csak bedobtak egy alibi-misztikumot, és újra elváltak útjaink. Nem ezt vártam, ez így kevés, nagyon kevés, és másodjára eljátszva még a lelépés sem éppen hatásos. Többet érdemelt volna egy ilyen semmiből előhúzott misztikumnál a karakter, és nagyon remélem, hogy egyszer valamilyen formában még fogják folytatni a karakterét, mert így elválni sokkal rosszabb volt, mint az alapjáték váratlan, de tulajdonképpen alaposan előkészített, megindokolt búcsúzása.
A végét leszámítva egyébként maga a modul kifejezetten jól sikerült. Kapunk három új társat, akik szórakoztatóak, sokat beszélgetnek, ezúttal már hármasban is, és viccesek, érdekesek. A helyszínek változatosak (az a kevés, ami van), a sztorinak sikerül érdeklődést fenntartania, a főellenség is elég érdekes alak, szóval szórakoztató 1-2 óra vezet a csalódást okozó végkifejlethez.
Dragon Age: Awakening
Ezt hagytam a Dragon Age-etap végére, ami talán nem volt a legjobb ötlet, mert így kicsit illúzióromboló volt látni, hogy amiket új helyszíneknek hittem pl a Witch Huntban, azok valójában innen lettek átemelve... Lusta Bioware, nagyon.
Egyébként meg a kieg kicsit olyan, mintha a DA2 előszele lenne (bár ezzel még nem játszottam, de leírások alapján): társakkal nem lehet bármikor beszélni és némely helyszínt újrahasználtak (a városon kívüli farm volt a legfeltűnőbb, sőt talán az egyetlen).
A történet...hát, furcsa, néhol érdekes, de valahogy szerintem még korán jött a... másik oldal emberibbé tétele, erre szerintem inkább teljes játékot kellett volna áldozni, nem egy kieget. Azért nem volt rossz, a főellenség meg elég emlékezetesre sikerült. Gusztustalan, a legkevésbé sem fantasy, de emlékezetes ("Hell, I'd still hit it.", mondaná szöszi hercegünk :) )
A játékmenetben viszont egyértelműen tetszett a vár fejlesztése. Oké, hogy az NwN 2-ből vették át (kissé egyszerűsítve, megjegyzem), de attól még szórakoztató. Csak kár, hogy igazán jelentősége szerintem nincsen, legfeljebb a végén kapunk pár extra eszközt, ha megfelelően döntünk.
Ja ha már döntések: kevés választási lehetőséget láttam, és igazából egyiknek se láttam közvetlen hatását, csak a végén említették meg esetleg. Az alapjátékban érezhetően nagyobb súlya van a döntéseinknek, itt ezt nem igazán éreztem.
Ami még nem tetszett, az ennek a véres-gusztustalan vonalnak az erősítése, az egész broodmother-koncepció továbbgondolása, ami áthatotta a játékot. Az új ellenfelek, az egész játék kicsit mocskosabb hangulata, nem igazán nyerő számomra.
Ugyanakkor voltak kifejezetten szórakoztató, érdekes történeti részek, a mocsár és a falu sztorija tök jó volt, de még az erdőben az elf csaj esete is egész érdekes lett.
Volt két küldetésszál, ami viszont külön kiemelést érdemel: a városban az "árvák" sztorija eleinte még érdekes volt, de aztán már rövid úton fárasztó ide-oda rohangálássá vált, és ráadásul nem is lett semmi érdemi lezárása (békítésül virágot adtak, és ennyi?). A mocsárban a szerelmespár története alapvetően egész érdekes, különösen úgy, hogy az egész hely halott háttere milyen keserédes kontrasztot alkot a romantikus szállal, csak kár, hogy mindez egy nagyon unalmas fel-alá rohangálásban testesül meg, aminek ráadásul megintcsak nincs igazán érdemi jutalma.
A karakterek. Hát, láttunk már jobbat, Bioware-től is, mástól is. Látszólag érdekesnek kellene lennie mindegyiknek, de valahogy... valahogy mégsem. Nem ismerjük meg őket eléggé, kicsit olyan érzés, hogy pár vonallal felfestették őket, megvolt az elképzelésük róluk, a hátterükről, de mintha nem lett volna elég tér, vagy elég idő a kifejtésükre. Van pár mókás beszélgetés most is, különösen feltűnő, hogy a város egy fix pontján mindig elkezdtek beszélni, de igazán nem sikerült emlékezeteset alkotni, legalábbis hozzám nem nőttek hozzám.
Szóval kicsit olyan suta ez a kiegészítő. Vannak jó pillanatai, játszatja magát, meg szórakoztató, jó móka a kastélymenedzselés, a felfedezés, néhány rejtett jutalom is vár minket, de úgy összességében nem érződik annyira nagyléptékűnek, mint az alapjáték, kevés emlékezetes pillanatot nyújt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése