Tomb Raider: Legend

Elmesélem, én miért szeretem a Tomb Raidereket: Hatalmas, ősi romok között járunk, letűnt civilizációk nyomán. Körülöttünk egyszerre érződik az elmúlás és az örökkévalóság, ahogy a többezer éves romok megkopva bár, de még ma is állnak. Lara Croft egy rendkívüli akrobata által akár a valóságban is végrehajtható, hihető, és gyönyörűen animált mozdulatokkal, kecsesen, elegánsan, lenyűgözően mozog a környezetben, öröm ránézni, míg nekünk, játékosoknak nem rágják a szánkba az irányt, nem fordul automatikusan arra, amerre menni kell, és bizony leesik ott, ahol le lehet esni, a láthatatlan falak gagyi intézményét itt nem használják. A helyszínek hihetőek, még ha a fejtörők kicsit ki is lógnak a környezetből (hisz melyik civilizáció közlekedne ilyen módon?), mégis az összhatás elhiteti velünk, hogy itt tényleg valaha létező társadalmak által épített és használt helyszíneken járunk (vesd össze: 2008-as Prince of Persia teljesen irreális, zavaróan hihetetlen pályái). Emellett minimális akciórészekkel találkozunk, mikor néha-néha egy-egy kósza, betévedt állat támad ránk, vagy még ennél is ritkábban valamilyen mitikus lények, akikről legendák szólnak, de mégis élőben találkozhatunk velük. Épp csak annyira van jelen ez az akció, hogy egy kicsit megmozgasson, és kikapcsolódást nyújtson két kőkemény, grandiózus fejtörő között. De az időnk jelentős részében szinte teljes némaságban, a romok közelségétől emelkedett, ihletett hangulatban keressük az utat, amely tovább vezet. Számomra erről szól a Tomb Raider.

Ehhez képest a Legendben mit kaptam? Nagyon erősen felhígított TR-hangulatot, ahol sok-sok pálya még csak nem is romok között játszódik, hanem mindenféle modern helyszínen. Ráadásul a fejtörők is sokkal, de sokkal könnyebbek lettek, a pályák zöme pedig fájóan zárt, hiányoznak a grandiózus, több termet is betöltő fejtörők és helyszínek. Ehelyett egy viszonylag zárt úton haladunk előre, szinte nulla elakadási lehetőséggel, és minimális leágazással, ami legtöbbször egy-egy kis jutalommal jár csupán. Az ősi romok kihalt hangulatát ráadásul eléggé megtöri a gyakori rádiós csevegés, ami végülis néha szórakoztató, társaink viccelődései kicsit oldják a feszültséget, viszont kissé kommersz, és túl sokszor láttunk már ilyet. Állatok és túlvilági lények helyett ezúttal halomra ölhetünk egy nagycsomó embert, mint egy közönséges tömeggyilkos. Ráadásul még nem is igazán szórakoztatóak az akciórészek, hisz ennél sokkal jobbakat is láttunk már máshol, Tomb Raiderbe meg aztán végképp nem illenek. Ennek aztán az abszolút csimborasszója a motoros akciórészek. Lara korábban is használt motort, dögös csaj, ezzel nincs is gond. Nade motoron száguldozni, miközben egyszerre 2-3 másik motoros lövöldöz ránk, mi meg ugyanígy visszalövöldözünk, mint egy B-kategóriás akciófilmben? Sőt, még ennél is rosszabb, mikor nem is motorról, hanem konkrétan dzsipből, egyszerre akár 2-3 autóból lőnek ránk, ami valami leírhatatlanul gagyi hatást kelt. Mindezt tök monoton, kihalt területeken. Tragikus. A főellenségek is nagyon idétlenek lettek: két ellenség is ember, akik ellen egy nagyon ostoba akciórészben kell helytállni, emellett meg van egy idegen izé, ami ellen megint csak egy nagyon ostoba akciórészben kell helytállni. A kígyó volt az egyedüli, említésre méltó főellenség, mert őt legalább nem csak lőni kellett.

Hogy ne csak rosszat írjak: némely pályán azért úgy-ahogy sikerült eltalálni az elvárt hangulatot. Bár a romos pályáknál mindenhol kissé szembetűnő a már említett bezártság, és linearitás, azért nem egyszer sikerült eltalálni a látvánnyal és a pályadesignnal azt az érzést, hogy mi most tényleg Tomb Raidert játszunk. Az is tetszett, ahogy Lara ruhatárával eljátszottak, és szinte minden pályán más és más jellegű ruciban mászkál. Ennek az abszolút csúcsa a japán pálya, annak is a legeleje. Lara kisestélyiben, kiengedett hajjal, hmmmm, szexi, és az arányt is nagyon eltalálták: pár perc csupán, de mégis kellemesen felráz. Aztán pedig jöhet a klasszikus ugrabugra játékmenet, csak vagány módon felcsatolt pisztolyokkal, estélyiben, mezítláb. Dögös!!! Az is tetszett, hogy a történetre kicsit jobban ráfeküdtek, és Lara motivációja is átérződik. A kissé kezdetleges QTE-k, gombnyomogatós részek is tetszettek, ha már nagyon akciót akartak, akkor inkább ilyen, látványos módon kellett volna belerakni.

Mindent összevetve azonban a legnagyobb bajom a játékkal, hogy a korábbi (és későbbi), jellegzetes Tomb Raider játékmenetet és hangulatot erősen felhígítva kapjuk meg, és így Lara akció-kalandjai helyett kaptunk egy "nyomokban kalandokat is tartalmazó" akciójátékot, míg Larából egy tizenkettő-egy-tucat akcióhőst próbáltak faragni, ami nekem nagyon nem fekszik...

Röviden:

Pro:

+ néhol eltalált TR-hangulat

+ szórakoztató beszélgetések, beszólások

+ Lara ruhatárával jól elszórakoztak (plusz japán pálya)

+ valamivel erősebb történet, és karakterábrázolás

+ QTE-k, gombnyomogatós részek

+ az elrejtett ereklyéket megtalálni azért kellemes kihívást jelent

Kontra:
- nagyon sok modern pálya

- sok helyszínnek semmi köze a Tomb Raiderekhez

- túlságosan sokat kell harcolni, ráadásul emberek ellen (Lara gépágyú mögött, meg gránátokat dobálva? kérlek ne...)

- lineáris, zárt, szűk pályák, nagyon egyszerű fejtörők

- gagyi főellenfelek (egy kivételével)

- borzasztó motoros részek

- a nextgen grafika sokszor fagy, kidob a játékból

Mint Tomb Raider: 5/10

Mint játék: 7/10